Tokio Hotel Tom
Dalmy 2006.01.25. 19:33
Tom-os interjú
Riporter: Mi volt az eddigi legkellemetlenebb és legjobb színpadi élményetek? Adódott-e már valamilyen üzemzavar a színpadon? Tom: Ahm, te, õszintén szólva még egyáltalán nem volt ilyen. Persze az normális, ha valaki valamit elront meg ilyesmi, de olyan igazi kínos helyzet még nem volt. Azt hiszem, a legjobb az volt, amikor 75.000 ember elõtt játszottunk itt, Magdeburgban. Ez hihetetlenül jó érzés volt és a legjobb, hogy ennyi rajongó volt jelen. De persze szívesen játszunk kisebb klubokban is.
Riporter: Volt már olyan fellépésetek, amire nem szívesen gondoltok vissza? Tom: Nem.
Riporter: Az albumotok hétfõ óta kapható. Van rajta olyan szám, ami különösen közel áll a szívetekhez? Tom: Ahm, ezt nem lehet elmondani, hogy milyen büszkék vagyunk az albumunkra. Tényleg sokat dolgoztunk vele. A Durch den Monsunegy különleges dal, ezen kívül ezzel léptünk a nyilvánosság elé. A Durch den Monsun egy dal, amihez különleges érzés párosul, de persze minden dalunkat épp olyan fontosnak tartjuk, és ugyanolyan sokat dolgoztunk is rajtuk. Szóval mi minden dalunkra büszkék vagyunk.
Riporter: Milyen volt a stúdiófelvétel? Tom: Elõször egy nagyon nagy stúdióban folyt a felvétel, ahol sokat hülyéskedtünk, ennek ellenére azért keményen dolgoztunk. Nagyon sokáig tartott és tényleg nehéz volt, de nagyon jól éreztük magunkat.
Riporter: Milyen érzés a kezetekben tartani a saját CD-teket? Tom: Szuper érzés! Mondhatom, nagyon sok álmunk vált ezzel valóra. Ez az egész videó... és hogy ilyen profi felvételeket csinálhattunk, szinte hihetetlen. És most, hogy a nyilvánosság elé kerültünk és a saját albumunkat tarthatjuk a kezünkben, amit hivatalosan is meg lehet venni… ez egyszerûen fantasztikus! Ez persze korábban mind csak álom volt, és most valóra vált.
Riporter: Hogyan tudnátok a zenéteket illetve a zenei stílusotokat leírni? Tom: Extrém és indulatos. Az albumon igazi kemény dalok vannak, mint a Schrei, de vannak rajta balladák is, mint például a Rette mich. Igazi német rockos számaink vannak.
Riporter: Szerinted mitõl vagytok jó banda? Mi különböztet meg titeket a többiektõl? Tom: Gondolom az, hogy már öt éve együtt játszunk, noha még elég fiatalok vagyunk. Nagyon jól ismerjük egymást és mindent tudunk a másikról. Mi egy különleges banda vagyunk, akik ugyanolyan lelkesen játszanak 75.000 embernek vagy akár csak ötnek.
Riporter: Számítottatok ekkora sikerre? Tom: Nem. Nem gondoltuk, hogy ilyen nagy sikerünk lesz. Csak reméltük, hogy valaki felfedez minket, de ekkora sikerre nem számítottunk.
Riporter: Igaz a hír, hogy október közepén turnézni indultok? Tom: Errõl még semmit sem tudunk. Biztos, hogy megyünk, de hogy mikor, azt mi sem tudjuk pontosan.
Riporter: Mit csináltok lámpaláz ellen? Vagy ilyen már nincs? Tom: Ahm, lámpalázunk mindig van, de e nélkül szerintünk nem is fellépés a fellépés. Amikor azonban a színpadra lépünk, ez rögtön elmúlik.
Riporter: Mennyi idõt töltötök reggelente a fürdõszobában? Tom: Normális esetben -az egész banda nevében is szólva - egy órát, de valamikor többet vagy éppen kevesebbet. Olyan is volt már, hogy fél óra alatt elkészültünk, vagy ha nagyon siettünk, kevesebb, mint fél óra alatt, de ha van idõnk, rászánjuk az egy órát a készülõdésre.
Riporter: Melyik kérdésekrõl nem akartok már többet hallani? Tom: Amirõl egyáltalán nem akarunk hallani, olyat nem tudok mondani. Még nem vagyunk olyan régóta a szakmában és még interjúkból sem adtunk olyan sokat. Még újnak számítunk és ezzel nagyon sok jó dolog jár... Interjúk, fotózások meg ilyenek. Feltesznek persze nekünk olyan kérdéseket is, mint például "Miért Tokio Hotel a nevünk?". Ez egy standard kérdés, de mi ezt is mindig újra és újra elmagyarázzuk. Most még nem olyan nagy tragédia, ha megkérdezik.
Riporter: Tom, és mióta rasztás a hajad? Tom: Mmhh, 5 éve. Dehogy! 4,5 éve kb.
Riporter: És miért pont ilyet csináltattál? Tom: Ezt találtam menõnek. Elõtte rövid hajam volt, amit muszáj volt minden reggel belõni, és ebbõl már elegem lett. Olyan hajat akartam, amit könnyen lehet kezelni, és magától megáll, amikor reggel felkelek. Ezért aztán megnövesztettem a hajamat, és ilyet csináltattam.
Riporter: Akkor ez mind a saját hajad? Semmi mûhaj? Tom: Igen, ez mind a saját hajam.
Riporter: Mindenképpen be akarjátok fejezni a sulit? Akkor is ha a karrieretek ilyen sebesen ível felfelé? Tom: Igen, persze. Talán halasztunk egy évet, és szünetelünk, de aztán természetesen tovább folytatjuk, mert mindannyian le akarunk érettségizni, és ez elég közel van még akkor is, ha most a sikerrel foglalkozunk.
Riporter: Van valamilyen hobbytok a zenélésen kívül? Gyûjtötök esetleg valamit? Tom: Tudtommal egyikünk sem gyûjt semmit. Õszintén szólva a zenélésen kívül... (rövid szünet) nincs semmilyen más hobbink, de ha akarnánk se lenne most rá idõnk.
Riporter: Mi az, ami nélkül sosem hagyjátok el a házat? Tom: Egyikünk sem megy ki a házból mobil, kulcs és pénztárca nélkül. Ezek nekünk alapvetõ dolgok. Ezeken kívül nálam például mindig van I-pot, mp3 lejátszó, amin rendszeresen zenét hallgatok.
Riporter: Van valami, amitõl nagyon féltek? Fóbia vagy ilyesmi? Tom: Én például személy szerint ki nem állhatom a cápákat. Biztos rendesen berezelnék, ha a vízben mellettem egy cápa úszkálna. Azt hiszem rögtön kirohannék a vízbõl! A testvérem, Bill pedig fél a kígyóktól és a pókoktól, de csak a nagyobbaktól, mint például a madárpók. Georg fél a patkányoktól (egyébként Bill is). Tényleg srácok, Gustav mitõl fél? (A három fiú hallgat a háttérben.) Most nem jut eszembe semmi, de azt hiszem a patkányokat õ sem kedveli.
Riporter: Mit szoktatok csinálni otthon amikor nincsenek próbák és fellépések? Tom: Alszunk! Igazi álomszuszékok vagyunk, kivéve Gustavot. Õ már korán fel szokott kelni. Jól kialusszuk magunkat, majd találkozunk, és csak úgy lazulunk, mint az összes többi fiatal. Egyszerûen jól érezzük magunkat.
|